Kérdése van? Hívjon minket! +36-20/417-6567
Az Innen és túl rövid pszichológiai esszék gyűjteménye, melyek a Hét Nap hetilapban való megjelenés után egy kissé más köntösben látnak most napvilágot.
Az írások valamilyen logikai vagy értelmezhető összekapcsolásának eredménye egy olyan hármas egység, amely a teljesség hiánya mellett részben leköveti az egyedfejlődést, de sokkal inkább célja az olyan furcsaságok és szösszenetek felismerése, amelyek gyakran csak felszínes figyelmet kapnak.
Az első részben, a Gyerekgyurmában, a gyermek meggyúrásának, alakulásának, érésének kérdéseivel foglalkozik a könyv.
Arról, hogy milyen buktatói, nehézségei vagy akár erőforrásai vannak ennek a felnőttségnek, a Felnőttkori libikókák című második tematikus részben olvashatnak. Témája a komfortzónákon belüli és kívüli területek, mint a boldogságkeresés, a folytonos elégedetlenkedés és önsajnálat, valamint azok a félelmek, amelyek megakadályoznak bennünket a kimozdulásban.
A harmadik, azaz a Legyünk TÚL rajta rész. Ebben a fejezetben azokra a kérdésekre keresheti olvasó és szerző közösen a választ, amelyek a kapcsolódásokat segítik, meghatározzák azok fejlődését, illetve akadályozzák annak beteljesülését. Az elválás nehézségétől a boldog házasságon át a szakítás és távkapcsolatok jelen kihívásáig.
(A szerző összefoglalója)