Kérdése van? Hívjon minket! +36-20/417-6567
Monori Múzeumi Füzetek 3.
Ennek a kis füzetnek a története akkor kezdődött, amikor az egri tanárképző főiskolán történelem szakot levelező tagozaton végző monori fiatalasszony, Paczolay Pálné Mesterházi Csilla elment egy felvidéki túrára a főiskola szervezésében. Ennek az utazásnak egyik állomása volt Auschwitz-Birkenau. Az emberi történet egyik legnevezetesebb, egyszersmind legszörnyűbb helyszíne. Ahol az ember megsemmisítése zajlott önnön ember voltukat feladó, felszámoló emberek által. Egy megtébolyodott birodalom parancsa szerint.
Vagy hogy is kellene ezt elmondani, mert hiszen nyolcvan éve keresünk rá szavakat, de a szavak ellenállnak, a szavak irtóznak attól, amit el kellene mondaniuk. Súlyosan megsebződtek, örök bélyeget viselnek, de ma is lázadnak, hogy nekik közük lehetett ahhoz. Őket, a szavakat, akik az embert teremtették, szolgálták, védték, a gyilkosságok bűnsegédeivé kényszerítették:
az embertelenedés szolgálatára.
Nem tűnt fel a nyári utazás várható szép élményei közt a negatív kitérő a haláltábor múzeumában, ám a bőröndök végtelen halma előtt állva Csilla felfedezi az egyiken a tulajdonos nevét: Popper László, Hungary. És akkor ott megáll, nem tud mozdulni, lemarad a csoportjától és sírás lesz a vége, de hiszen ő Laci bácsit ismeri otthonról, a város jeles alakja, ő az a mindentudó barna köpenyes papírbolti eladó a Popper család egykori üzletében. Ő tehát nem lehet az áldozatok között, pedig valahogy mégis. De akárhogy is, akkor ott mindaz, ami addig számára afféle történelmi rémség volt, egyszerre csak megéledt. Hiszen tudta ő, tanulta, hogy mi zajlott a 2. világháború idején, de ez
csak ismeret volt, és most erős fájdalom szorította össze a szívét. Ettől a fájdalomtól keresve a szabadulást választotta szakdolgozata témájául a holokauszt monori történetét, szembesülve egyúttal az eltűnt monori zsidóság száz évének a történetével is, ami persze szülővárosa, Monor története is, amelyik elveszítette a benne otthonra találó, igyekvő, tehetséges izraelita vallású polgárait.
A szakdolgozat elkészült, kiderült, a város helytörténetével foglalkozók köre sok adatot feltárt már, és segítették is Csillát a kutatásban. Ami pedig ennél is többet jelentett, a városa nem hallgatott tovább, megszólaltak és emlékeztek sokan egykori szomszédjaikra, barátaikra, ismerőseikre, osztálytársaikra, elvesztett családjaikra, és elkötelezettséggé formálódott az élmény, hogy az
emberség teljes csődjére csak az emberség vállalása és köznapi, pedagógiai képviselete, az emlékezés kultúrája lehet csak a válasz.
A holokauszt 70. évfordulójának civil városi megemlékezésén megismerkedett a fiatal holokauszt kutatóval, Klacsmann Borbálával, aki a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont tárlatvezetőjeként köteleződött el a feltárás és a kibeszélés feladatának. S aki sok-sok levéltári anyagot fedezett fel a monori deportálásokkal kapcsolatban, s aki éppúgy az emberi összeomlás lelki drámájának a feldolgozását, megosztását, megértését, megértetését tekintette belső parancsának. Összedolgoztak, s így még azon a nyáron elkészültek a kézirattal. Amelyik most, a 80. évfordulón frissített, szerkesztett változatában a Monorért Baráti Kör és a Dr. Miklós László Monori Zsidó Alapítvány
támogatásával jelenik meg.
Popper László nem tudta, nem akarta elmondani a saját történetét, halottait némasággal gyászolta. Talán az édesapja vitte magával a fia bőröndjét. Talán egy másik Popper Lászlóé volt. Nem voltak szavai, hiszen az elmondhatatlant kellett volna szavakkal elárulnia. A monori zsinagóga sem épülhet fel újra, megsemmisült. Az a hit is, ami építette. És az építők gyerekei, unokái is majd mind odavesztek. Nekünk, monoriaknak maradtak a kiürült otthonok, az egykoriak bútorai, vagy éppen a zsidó iskola téglái. A szégyen és a bűntudat.
Ez a füzet legyen emlékeztető, hiszen az áldozatok nevében szól, és arra szólít, hogy vissza kell szerezni, meg kell menteni a szavakat, hogy soha ne felejtsünk! Lelkünkben csak azért is építsük fel a lerombolt zsinagógát, és köszöntsük egykori közösségét, maradjanak velünk örökre!
Takács Géza, Monorért Baráti Kör
