Folyhat-e egy emberből annyi vér, hogy a puszta lakói bokáig tocsogjanak benne? Kiásható virággá változhatnak-e a holtak?
A Csillagmajor elbeszélésfüzérében Lázár Ervin gyerekkora világát idézi meg varázslatosan eredeti hangján, a harmonikus, organikus közösségi életet élő pusztai emberekét, akiknek mindennapjait át- meg átszövik a csodák, ám ebben a mikrovilágban, ahol mindig közelről érezhető csillagaival az ég, a csodák szinte ugyanolyan természetesek, mint a levegővétel. A kötet mágikus realizmussal áthatott novelláiban megelevenedő világ így talán csak az író emlékezetében létezett, de mert a valóságban végérvényesen eltűnt, elpusztult, könyvvé változva immár örökre így él tovább.