A finn szerzőpáros kötete egy hiánypótló mesekönyv, mely az egyik legfájóbb témát, az újszülött vagy még meg sem született kisbaba elvesztését dolgozza fel. Jóllehet sokkal több család érintett ebben a kérdésben, mint gondolnánk, gyakran előfordul, hogy a gyászolókat körülvevő családtagoknak, ismerősöknek nincsenek szavai, eszközei a segítségnyújtáshoz, így inkább hallgatásba burkolóznak. Ezt a gyötrelmes, tehetetlen csöndet töri meg az Azon az éjszakán tél lett őszinte gyerekhangja. Mi történt velünk? Hogyan formálhatjuk beszéddé az érzéseinket valakiről, aki úgy áll a legközelebb hozzánk, hogy meg sem ismerhettük őt? Szabad-e még ezután örülni az életnek? És ha igen, hol születik a remény?

Az elmúlás fájdalmától az Élet felé vezető utat mindenkinek magának kell végigjárnia. Ez a mesekönyv nem tesz mást, minthogy egy apró, meleg gyerekkezet csúsztat egy másik apró, meleg gyerekkézbe, vagy épp a mi felnőtt kezünkbe: „Ismerem az utat, amin jársz. Ha akarod, egy darabon elkísérlek, s mutatok neked valami fontosat.” - mondja.

Könyvünk rendkívül finom eszközökkel, de bátran beszél a halálról és a gyászról. Ám amennyire veszteségtörténet, épp annyira születéstörténet is: a remény születésének története. Az életnek azt a legmélyebbről fakadó örömét és szépségét meri közvetíteni, amit különös módon sokszor épp azok ismernek meg, akik valaha teljesen elveszítették mindezt. Akiknek egyszer el kellett fogadniuk az elfogadhatatlant, akiknek - túl a halál félelmén - már csak az élet maradt.

Gombos Kata