Kérdése van? Hívjon minket! +36-20/417-6567
"Ahol titok van..., ott minden ölelés hamis."
"Szépen be lehet csomagolni, de minden örökbefogadott gyerek azzal indít: én nem kellettem.""És az ötéves megkérdezte: te már nem szeretsz? Én azt feleltem: túlságosan szeretlek, ezért adlak oda, ott jobban ki tudsz teljesedni.""A szülésnél derült ki, hogy két lányom lesz, de nem tarthatom meg, ezt mondta a védőnő is, a gyámügyes is.""Összenéztünk, amiben benne volt, hogy ő most tudta meg, hogy van egy bátyja, én meg, hogy van egy öcsém.""Számomra talán az volt a legmegdöbbentőbb, hogy Diána ötévesen még egyáltalán nem tudott játszani.""Hogy mi van? Anyám nem lát harminchét évig, mikor beszéltem vele, arra gondoltam, hogy meglátlak és megöllek, és ő meg megkérdezi, hogy ebédeltem-e meleget?!""Mi nem azt éltük meg, hogy na, ez egy problémás gyerek, hanem azt, hogy ez a mi gyerekünk, és most épp elég nagy problémái vannak.""12 éves korra minden megkérdőjeleződött naponta, amit addig biztos pontnak hittem az életemben.""Mikor a nyolcadik születésnapja eljött, a szülők már annyira haragudtak rá, hogy a születésnapján sem köszöntötték fel. Marci ekkor kezdte pengével vagdosni magát, mondván, hogy meg akar halni.""18 évesen elkezdtem félni az iskolában, hogy a szülőanyám megkeres, ki se mertem menni a portára, nem tudtam jól a törvényeket, hogy ő nem kereshet, rettegtem, hogy előkerül."